fotoabszurd

  Minden képnek megvan a maga története...

Egy fotó (az index címlapjáról), utána pedig a története:

Ennek a képnek a megértéséhez egészen az 1893-as zulu rabszolgafelkelésig kell visszamennünk. Történt ugyanis, hogy az említett év novemberében egy ködös tavaszi reggelen, 7 órakor felkelt néhány zulu rabszolga. Nekiláttak az ilyenkor szokásos ennivalóknak, elfogyasztottak néhány édes kisgyermeket, majd, mivel az emberevést már ekkor is büntették - inkább a bűnt ették - elásták a csontjaikat egy félreeső, gazos, mocsaras pesterzsébeti telek sarkában. Telkek, múltak az évek, míg az emberevő zuluk kihaltak Pesterzsébetről, a helyükön lakó unokáik  pedig már nem követték ezt a szép és társadalmilag is igen hasznos hagyományt. Néhányuk azonban lelkesen tanulmányozta az ősök kultúráját és szokásait, így jól ismerték a korabeli  divatot, ételeket, televíziós vitaműsorokat és varázslatokat is. Vasárnaponként egy titkos hagyományőrző csoport rendszeresen összegyűlt egy pesterzsébeti telken és megevett egy-egy (eleinte még) önkéntes hagyományőrzőt, majd megpróbálták megidézni a szellemét, többnyire sikertelenül.

Az egyik ilyen vasárnapi eseményen már az aktuális önkéntest fogyasztották szellemidéző varázsszavakat mormolva, amikor megremegett a föld.  Abbahagyták az evést és ijedten folytatták a varázsszavak mormolását. Erre a célra néhány mormont is meg szoktak hívni, akik mormonkannában hoztak további varázsszavakat, növelve a varázslás hatékonyságát. Ezúttal jól sikerült a varázslat, mert apró földdarabkák törtek a fel a telek végén. A szellem megidéztetett. Már az elején gyanakodni kezdtek, hogy ez a szellem nem az éppen fogyasztott mérlegképes könyvelő szelleme - ez rosszízű tréfa lett volna egy ilyen apró  és rágós embertől. Valami sokkal hatalmasabb erő készült a felszínre törni, valami, aminek a létezésében a legelvakultabb szellemhívők sem hittek igazán.

Néhány percnyi dübörgés és porkitörés után már tudták, hogy nem egy mérlegképes könyvelő, de nem is a metró fúrópajzsa készül a felszínre törni, hanem a Nagy Zulu Betyár szelleme. Egy régi mendemonda szerint egyszer majd egy elfogyasztott kisgyermek szelleme száz év múltán a felszínre tör és kérdezni fog valamit. Ha kielégítő választ kap a kérdésére, akkor újabb száz évre vonul vissza a föld alá, ám ha nem, akkor az rendkívül kellemetlen lesz, még nem tisztázott, hogy milyen módon.

A megremegő földből Ő Maga, a Zulu Betyár készült kitörni a száz évvel ezelőtt itt elfogyasztott gyermekből kifejlődve. A növekvő por és felrepülő törmelék mellett rettegve ültek a földön a mormolók. (egyikük készítette ezt a páratlan felvételt) A földből egy sötét tömeg emelkedett ki, majd a kavargó porban formát öltött két szem, majd lassan egy dühös arc. A hagyományőrzők jól tudták, hogy most a legendákban már régen megjósolt, rettenetes kérdésnek kell következnie. A porból kialakuló száj megmozdult, miközben mély morajlás hangzott fel. A morajlás erősödött, majd ütemes kopogás hangzott fel, mintegy kiegészítve a hangzást. Egy 52-es villamos haladt el nem messze döcögő kerekekkel és hangos morajlással. A földből kitört jelenés szája még mozdult néhányat, majd mozdulatlanul lebegett a portölcsérben. A villamos zaja elhalkult, majd lassan teljesen elhalt a százméternyire elhallatszó dübörgés is.

A jelenés csak várt és várt, hogy választ kapjon a Kérdésre, amelyet senki sem hallott. Aztán újabb fergeteg támadt,  és a portölcsér viharos gyorsasággal visszaszívódott a föld mélyébe. A zulu hagyományőrzők még percekig pislogni sem mertek. Lehetséges ez? Nem hallották a legendákban régóta emlegetett nagy Kérdést? Vajon most mi lesz?

Egyikük aztán megmozdult a kábulatból, majd lassan a többiek is szedelőzködni kezdtek. Leporolták magukat és csendesen egymás között suttogva hazaindultak. Amint kimentek a  telek végében álló rozsdás kertkapun, a szellő még messzire vitte egyikük néhány szavát:

- Azért nem ártana csinálni valamit ezekkel a rozoga villamosokkal...