Minden képnek megvan a maga története...

Egy fotó (az index címlapjáról), utána pedig a története:

Az űr 2097-edik évének közepe tájékán fog történni az eset. Az, hogy már most tudunk róla, egy szerencsés véletlennek köszönhető, amely szerencsésségét tekintve rendkívüli ugyan, ám eközben unalmas is, ezért nem részleteznénk. Egyikünk sem.

Egy európaivá lenni akaró város fő bolgármestere el fogja határozni, hogy megreformálja városának tömegközlekedését. A reformálás mindig jó, főleg, ha nem reformálló környezetben igyekeznek véghez vinni azt, mert ezesetben szélmalomharc csupán. A szélmalomharc is lehet jó, amennyiben lehet rá fogadásokat kötni, de sajnos a legtöbbre nem lehet. A tömegközlekedési reform célkitűzése az volt (lesz), hogy száműzzék a járműveket a városból. Mindegyiket, kivéve néhány stratégiai jelentőségű postásbiciklit. Ez radikálisnak hangzik, ám csak elsőre,  akkor is csak úgy, ha  fennhangon felolvassák. Vagy lennhangon leolvassák, ez tulajdonképpen mindegy. A száműzött közlekedési eszközöket ugyanis teleportállomásokkal akarják helyettesíteni, amelyeket vonaljeggyel lehet igénybe venni. A vonaljegyeket felcsévélve árulják fonaljegyként és mindig annyit kell levágni belőle, amilyen messze utazik az ember. A teleportkészüléken be kell állítani az irányt és bedugni a kellő hosszúságú fonalat, majd várni. A várakozást meglepődés, majd néhány másodperc eszméletvesztés követi, ami után az utas a kívánt helyen tér magához mérlegállásban.

A tesztüzem hónapokon át folyt sikerrel. Az egyetlen probléma az volt, hogy a készülékek működése erős, árnyékolhatatlan elektromágneses sugárzással járt, amely sugárzás furcsa módon mindig a "Gyertek, gyertek cukorrépáért!" betűsort kódolta a világűr felé. Ez némi aggodalomra adott okot a városvezetésnek, de mégis a projekt folytatása mellett döntöttek.

A forgalomnak történő átadás előtt két héttel történt meg, amitől mindenki félt. Egy éjjel különös fényjelenség kíséretében tipikusan csészealj alakú űrhajó jelent meg a város egén. Egy ideig villogott és körözött (csináltak is belőle néhány szendvicset), majd lassan leereszkedett az egyik térre. A fények elhalványultak és hajnalra már csak halk zümmögés hallatszott az idegen test felől. Se ablak, se ajtó nem volt kivehető a fémesen csillogó burkolaton, csak középen volt egy céltalannak látszó négyszög alakú bevágás, amelyből zöldes fény szűrődött ki. (egy helikopteres pizzafutár készíti majd el ezt a fotót a járműről) Csak a parkolási társaság néhány büntetőcédulája lengedezett az oldalán, amit éjjel, ismeretlen okból rászigszalagozott egy apró, szürke, konkurens űrlény.

A jármű több mint egy hétig állt a téren (szaporodtak rajta a büntetőcédulák), míg a folyamatosan körülötte tolongó tömegből valaki egyszer csak egy cukorrépát dobott felé. Hirtelen éles fénykéve jelent meg a jármű felől, egy pillanat alatt elporlasztva a felé repülő  cukorrépát. A következő másodpercekben aztán a zümmögés felerősödött, majd egy porfelhőt hagyva maga után a csészealj felemelkedett és hihetetlen sebességgel eltűnt.

Soha nem tudták meg, illetve fogják megtudni, hogy a nem várt látogatók elégedetten vagy csalódottan távoztak-e. Három hónappal később egyébként néhány büntetőcédula libegett vissza a sztratoszférából Ausztrália keleti részén, komoly diplomáciai bonyodalmakat okozva.